2015. október 26., hétfő

A megfelelő futófelszerelés

Joellel úgy határoztunk, hogy nem várunk tavaszig, elkezdjük most az edzést, mert így legalább a kezdet kezdetén megszokom a hidegben való futást, utána a tavaszi-nyári időszakban már sétagalopp lesz az egész...

Ebből kifolyólag az alap felszerelésen kívül – kényelmes, az egész lábfejre rásimuló futózokni, egy rövidnadrág, egy egyszerű "jóganadrág" – kapásból vettem magamnak egy melegítőfelsőt, egy széldzsekit és egy zsinórral behúzható, sapkaként is hordható, polár kerékpáros sálat. Úgy saccolom, hogy ezzel nulla fokban (jesszus!) még simán el tudok majd futkározni.

Ennél jóval fontosabb volt a megfelelő lábbeli beszerzése. Eleinte még úgy voltam vele, hogy van nekem itthon egy nagyon szuper és kényelmes edzőcipőm, az megfelelő lesz a futás elkezdéséhez. Aztán, ha már tényleg egyértelművé válik, hogy ezt a sportot képes vagyok hosszú távon művelni, akkor majd beinvesztálok egy igazi futócipőbe.

Joel persze – mint mindig – gyorsan letörte a szarvamat. Futócipő nélkül egy tapodtat sem mozdulunk.

Első lépésben elcipelt lábállás diagnosztikára. Amikor a diagnosztikát végző szakember elmagyarázta, hogy 2-3 percig kellene futnom a futópadon, akkor azért zsigerből felröhintettem. Végül kénytelen-kelletlen csak ledobtam a cipőmet, felvettem az üzletben kölcsönkapott rövidnadrágot, hogy a kamera számára látszódjanak a térdeim, felmásztam a futópadra, és indulhatott a menet. Kicsit pánikoltam, hogy nem fogom bírni a 2-3 perces, tempós futást, de végül minden simán ment. Még azon is tudtam nevetni, hogy a szakember megkérdezte drága edzőmet, hagyjanak-e engem még pár órácskát futni...

A diagnosztika végeredményét egy a lábaimról készített felvétel kíséretében összegezték: a bokáim befelé fordulnak, ezért stabil futócipőt javasoltak számomra, aminek a belsejében, a talp belső oldalát nyomó kiemelkedés található.

Ennek fényében kezdtem el otthon nézelődni cipő után. Joel megmutatta nekem (s lőn a reklám helye) a Maratonman és a Nyúlcipőbolt weboldalait illetve cipőfelhozatalát, ahol napokon keresztül keresgéltem. Utánaolvastam, hogy mire érdemes odafigyelni a cipőválasztásnál, de igazából nem lettem sokkal okosabb, Végül elmentünk a fent nevezett két boltba (illetve a Nyúlcipőnek több üzlete is van Budapesten, mi a Kolosy térnél lévőbe szaladtunk be), ahol körülbelül 15 cipőt próbáltam fel, mire végre megtaláltam a megfelelőt:

Mina első futócipőyeah :)

Végül a lábam döntött helyettem, érezte, hogy mire van szüksége. Ez a kis cipellő fantasztikusan könnyű, és tényleg azt érzem benne, hogy a lábfejem végre egyenesen áll, és nem dől befelé.

Ez volt az eddigi legnagyobb kiadásom, de mint a többi felszerelés is, ez is hosszú távra szól.

A vétel után pár napig ebben sétálgattam, igyekeztem bejáratni, kitaposni az új lábbelit, és hozzászoktatni a lábamat. Aztán hamarosan kiderül, hogyan szuperál éles bevetésen, ugyanis a héten már biztosan elkezdjük az edzést...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése