Drága pudingom első épkézláb futása. Csapó 1. Az én szemszögemből:
Nem tudom, Mina miért hisztériázott már a futás megkezdése előtt 3 órával, de az volt az érzésem, hogy soha nem fogom tudni lelőni. Inkább megfuttatom. Ez úgy tűnik, hogy be is vált, mert utána jóval nyugodtabb volt (értsd: hulla fáradt...)
Már a bemelegítést is végigpuffogta, láttam a fején, hogy legszívesebben haza menne és/ vagy felrúgna engem. A világ minden kincséért nem volt hajlandó úgy bemelegíteni, ahogy én szerettem volna, és feltánően unta az egészet. Pedig nem ártott volna odafigyelnie erre a momentumra, hiszen szigetkör volt tervbe véve, amiről persze ő nem tudott, mivel nagyon jól sejtettem, hogy ha megtudná, azonnal csinálna egy hátraarcot, és hazasétálna. Tehát úgy indultunk neki a távnak, hogy ő a végcélról mit sem tudott.
Persze a sejtésem be is igazolódott az első kilométer után, amikor már muszáj volt felhomályosítanom a tervekről. Szerencsére el volt foglalva azzal, hogy kifújja az orrát (és magát), így nem volt lehetősége úgy istenigazából nekem esni. Meg amúgy sem érdekelt volna nagyon. Tudtam, hogy képes lefutni a szigetkört, nincs ő olyan borzalmasan rossz fizikális állapotban, hogy ez ne menne neki. Csak jobban szeret rinyálni meg kifogásokat keresni. Bárki bármit is mond, ha valaki normális testsúllyal rendelkezik és megvan mindkét lába, akkor kizárólag fejben dől el, hogy akar-e futni vagy sem. És, hogy le akarja-e futni az 5,5 km-t vagy sem.
Tény, hogy Mina szenvedett, és nem játszott rá, hanem valóban elfáradt, és volt egy pont, amikor láttam rajta, hogy rosszul van, valahol a fele távnál. Akkor már majdnem sztornóztam a terv hátralévő részét, de aztán egyszer csak összeszedte magát. Az utolsó szakaszon bár láthatóan lelassult, gyakorlatilag ugyanazt a tempót tartva végül sikerült teljesítenie a távot. Mondjuk, én nem lepődtem meg ezen, ő viszont láthatóan igen.
Ez persze első nekifutásra soknak tűnt neki, de azért ragaszkodtam ahhoz, hogy egy ekkora kihívással indítsunk, hogy igenis lássa, képes 1 km-nél többet futni, tehát innentől kezdve nincs kifogás, hogy jaj ez nem megy, ez már túl sok... blbablabla... Itt van már a bizonyíték a tarsolyomban. És nem félek használni.
A következőkben persze vissza fogunk venni a tempóból. Annak nincs értelme, hogy teljesen kezdő szintről induljunk, illetve oda kanyarodjunk vissza. Ehelyett valószínűleg 2-3 km-eket fogunk futkározni, egyre jobban javítva az időn, illetve egyelőre az a fő cél, hogy a futás egy rendszeres szokássá váljon, és hogy ő igényelje. Azon a ponton lehet majd elkezdeni az igazi, kemény edzéseket. Mondjuk, Minát elnézve, lehet, hogy nem is kell erre sokat várni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése